Menü megnyitása

Tavaszi műhelybeszélgetések a Matehetsz szervezésében

2019. június 28.

2019 folyamán a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) tehetséghálózatos műhelybeszélgetéseket szervezett, melyeknek célja a tehetségpontok egyedi értékekeinek megerősítése, a példás intézményközi együttműködési megoldások bemutatása, megosztása, valamint a tehetséghálózatos együttműködések ösztönzése volt.

A műhelybeszélgetésekre a megyeszékhelyeken került sor a tehetségsegítő tanácsok képviselőinek, kapcsolattartóinak és a hálózatos együttműködésben érintett kollégáinak részvételével 2019 tavaszán. Meghívásunkat a tehetségpontok intézményvezetői is elfogadták. A műhelybeszélgetés hangsúlyos célja az egymástól való tanulás és a jövőbeni tehetségsegítő munka minőségi javítása volt. A felsorolt témák megbeszélése érdekében sor került együttműködési és működési jó gyakorlatok bemutatására is.

A műhelybeszélgetések alkalmával tehát (a megszokott szakmai témáktól eltérően) a tehetségpontok és tehetségsegítő tanácsok képviselői olyan együttműködési és működési jó gyakorlatokat mutattak be, melyek jól szemléltetik az adott szervezet példás működését, rámutatva arra, hogy a tehetségpont egyedi jellegzetességeiből fakadó feladatokat hogyan sikerül magas színvonalon megvalósítani.

A műhelybeszélgetésen résztvevők által képviselt tehetségpontokat és tehetségsegítő tanácsokat a Matehetsz támogatott fejlesztőprogramok megvalósításába is meghívja. A meghívás nem jelenti automatikusan a pályázó tehetségpont vagy tanács által készített pályázat támogatását. A meghívás nyomán beadásra kerülő pályázatok, az elmúlt évek gyakorlatával megegyezően, szakmai tartalom alapján kerülnek támogatásra.

Ha egy tehetségpont vagy tanács képviselője több műhelybeszélgetésen vesz részt, az nem teszi lehetővé egynél több pályázat beadását.

A pályázatok beadási határideje 2019. július 15. A bíráló bizottság döntéséről szóló értesítést a Tehetségek Magyarországa projektiroda e-mailben küldi el a pályázók részére 2019. augusztus 26-ig. A támogatott pályázatokat 2019. szeptember – november hónapban lesz mód megvalósítani.

A műhelybeszélgetésekről készült összefoglalók városonként:

FIGYELEM!

A 2019. tavaszi műhelybeszélgetésekhez hasonlóan 2019 őszén várhatóan további 10 műhelybeszélgetésre kerül sor országszerte.

Az ott részt vevő tehetségpontokat és tehetségsegítő tanácsokat a műhelyeket követően hasonló csoportos programba fogjuk meghívni, így egyik térség tehetségpontjai, tehetségsegítő tanácsai sem maradnak le a csoportos programok megvalósításának lehetőségéről.

Kérjük, figyelje a Matehetsz-től kapott e-maileket, honlapunkat és a Matehetsz hírleveleit!

A Matehetsz Tehetséghálózata